Rólunk

Ismerj meg minket

Amikor valami fáj, akkor mind nagyon kiszolgáltatottak vagyunk. A gyógytornász egy olyan személy, aki ebben a helyzetben találkozik veled. Ez nagy felelősség és éppen ezért fontos, hogy ne csak szakmailag, hanem emberileg is el tudd fogadni, biztonságban érezd magad vele.

Ezért is tartjuk nagyon fontosnak, hogy megismerj minket:

Ivicsics-Dienes Viktória

Ivicsics-Dienes Viktória vagyok az R-Med Fizio szakmai vezetője, az R-Med Akadémia oktatója.

Közel egy évtizedes szaktudással és tapasztalattal a hátam mögött látom, hogy mennyire nehéz megtalálni a megfelelő gyógytornászt még az élsportolóknak és az olimpikonoknak is.

A legfontosabb szakmai alapelvem, amit vallok, hogy nincs leküzdhetetlen probléma. Ám a mozgásszervi panaszok hátterének, gyökerének feltérképezése mindig kulcsfontosságú, és a te személyes igényeidnek figyelembe vétele szintén a rehabilitáció alapját kell képeznie. Évek óta azért képzem magam hazai és nemzetközi továbbképzéseken, fórumokon, hogy tudásom legjavát adhassam, naprakészen válaszolhassak és minél korszerűbb rehabilitációt alkalmazhassak munkám során.

Számos hazai és nemzetközi kongresszuson vettem részt hallgatóként és előadóként is, és évek óta tagja vagyok a Magyar és az Amerikai Gyógytornász Társaságnak és az Amerikai Sportorvos Társaságnak is, folyóirataikat folyamatosan követem.
Beszéljük meg, hogy a Te problémádat hogyan tudjuk leküzdeni együtt. Te elmondod, én meghallgatlak, és együtt kitaláljuk a megoldást.

2009-ben végeztem gyógytornászként Budapesten a SOTE-n.

  • Azóta számos posztgraduális képzésen vettem részt hazánkban és külföldön is, melyekből kiemelném:
  • 2009 Budapest, Manuáis lymphdrainage és kompressziós terápiák kurzus
  • 2009 Budapest, Korszerű légzési fizioterápia az intenzív osztályon tanfolyam
  • 2010, Budapest K-active tape tanfolyam
  • 2010 Budapest, Funkcionális tréning a terápiában és sportrehabilitációban
  • 2012 Zürich, TRX Sports Medicine Master Trainer
  • 2013 Barcelona, Functional Master Coach
  • 2015 Budapest, TRX STC Master Instructor
  • 2015 Budapest, Maitland manuálterapeuta (2 éves képzés)
  • 2016 Stockholm, Trigger Point Master traine
  • 2017 Prága, Trigger Point Myofascial Compression Technique Master trainer
  • 2018 Budapest, Vertimax Master Trainer

Igényeld most díjmentes, negyedórás telefonos konzultációnkat és beszéljük meg, mi a legjobb neked

Gazsó Dorottya

2006-2011 között a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán végeztem rekreációszervezés-egészségfejlesztés szakon a Bsc és Msc szintet is teljesítve, ezzel egy időben felvételt nyertem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán gyógytornász szakirányra, ahol 2014-ben abszolutóriumot szereztem. Specialitásom a sportsérülések kezelése, rehabilitációja és a sportolók visszatérésének segítése a mindennapos edzésekbe és a versenyzésbe. Mindehhez nemcsak megfelelő szakmai tudás, de a sportolói lélek megértése is ugyanolyan fontos. Én is versenyszerűen sportoltam és a mai napig aktív életet élek, valamint a Bajnokok Ligájában résztvevő profi csapat mellett dolgozom, így igazán magaménak érzem ezt a hivatást.

Az utóbbi években külföldi konferencián és számos hazai továbbképzésen részt vettem, mivel nélkülözhetetlennek tartom a folyamatos szakmai fejlődést ahhoz, hogy pácienseimet a lehető legjobb terápiában részesítsem. 2017-ben megkezdtem tanulmányaimat a Maitland manuálterápia képzésen is, hogy tudásomat és látókörömet bővítsem. Óráimon fontosnak tartom, hogy a klienseimet közérthető módon tájékoztassam a kezelési lépésekről, mivel a probléma hátterének megértése legalább olyan fontos szegmense a gyógyulás folyamatának, mint a megfelelő terápia és a kezelés során kialakult családias és közvetlen légkör.

Igényeld most díjmentes, negyedórás telefonos konzultációnkat és beszéljük meg, mi a legjobb neked

Szécsi Orsolya

Gyógytornász diplomámat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szereztem. A tanulmányaim közben elvégeztem a Trigger Point Performance Foam Rolling Course képzést. Mivel kiemelten fontos számomra a szakmai tudásom folyamatos bővítése és fejlesztése ezért részt vettem a TRX SMSTC (Sports Medicine Suspension Training Course) majd a Funkcionális Tréning a terápiában és a sportrehabilitációban képzéseken.

A páciens kezelése során nemcsak a tünetek csökkentése és megszüntetése a célom, hanem a probléma okának megtalálása és annak komplex kezelése.

Munkám során fontos, hogy a páciens problémáit és motivációit figyelembe véve egy hatékony és jól működő kapcsolatot alakítsak ki. Úgy gondolom, hogy sokféle panasz kezelése esetén a manuál terápia is egy kiváló eszköz, ezért folyamatban vannak jelenleg a Manuálterapeuta képzéseim.

Az R-Med csapat tagjaként lehetőségem van számos kiemelkedő szakemberrel együtt dolgozni és gondolkodni.  Már a betegvizsgálat, de emellett a terápia során is számos eszköz áll a rendelkezésünkre, mellyel megkönnyítjük a differenciál diagnózis felállítását az egyes problémák felderítése és kezelése kapcsán. Kiemelten fontosnak tartom, nemcsak sportolók esetében a preventív gondolkodást. Abban az esetben viszont, ha már történt valamilyen sérülés, akkor a mielőbbi rehabilitáció és a mindennapi életbe való visszatérés segítése az elsődleges célom.

Igényeld most díjmentes, negyedórás telefonos konzultációnkat és beszéljük meg, mi a legjobb neked

Itt keress minket:

Budapest, Márvány utca 17, 1012 Magyarország

Cím: 1012 Budapest, Márvány utca 17.

Flex Gym 2. emelet. GPS: 47.495847, 19.024169